2011. január 3., hétfő

Fogyókúrám története

Mindig küzdöttem a kilóimmal, de második gyermekem születése után hihetetlen mód meghíztam. Picurkám még csak három hónapos, szoptatok, így éhezés szóba sem jöhet. Olyan fogyókúrát szerettem volna találni, amit szoptatás mellett is lehet csinálni. Ami nem árt sem a tej mennyiségének, sem a minőségének.

 2010 végén sokat keresgéltem interneten, és mérlegeltem a különböző fogyókúrás módszereket. 
Végül a Norbi Update mellett döntöttem. Meg is vettem a könyvét, és immár felkészülten vágok bele a fogyásba. 2011 Szilveszteréig 20kg-ot szeretnék fogyni.

Ez nem is lesz igazán fogyókúra, ez életmódváltás lesz. Reményeim szerint 2012-re egy új rendszer szerint fogok étkezni, amelyet fogok tudni tartani, így a fogyás tartós lesz.

Régi álmom, hogy megtanuljak varrni. Annyit beszéltem erről a barátnőmnek, hogy ő el is ment egy tanfolyamra.
Rendesen ledöbbentem, amikor azt mondta, hogy azt a nadrágot ő varrta, ami rajta van.
Hiszen ez az én álmom volt!!!

Soha életemben nem fogadkoztam Szilveszterkor. Most viszont az a döbbenet, amit a tükörben látok nap, mint nap, és a barátnőm esete, év végére esett, és megszületett életem első újévi fogadalma.
Remélem sokan ráakadnak erre a blogra, együtt próbáljuk ki az update-s recepteket. Azért fogtam bele a blog írásába, hogy legyen még egy plusz dolog ami miatt rendkívül kellemetlen megszegni a fogadalmam.

Egy nő, két szenvedély!
Fogyni, és megtanulni varrni. (ezzel sokat fogok spórolni is, de erről majd később) Úgy érzem ettől a fogadalomtól tartalmasabb lesz az elkövetkező egy év.

Segíts nekem Te is, hogy ne adjam fel! Remélem sosem fognak a bejegyzések megszűnni, és szép eredményekről fogok tudni beszámolni.

Ha van kedved tarts velem, csináljuk együtt a fogyókúrát (Norbi Update), de legalábbis mondd el a véleményedet hozzászólásban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése