2011. április 30., szombat

Varrótanfolyam 6.

Fogyás: 4,5kg !! :)

Nem tehetem meg, hogy ne számoljak be róla, hogy utoljára a varrótanfolyamon kiszabtam életem első, saját méretű szoknyáját.
Igen, már egy kicsit kisebb, saját méretű szoknyáját!

Ráadásul az az öröm is ért, hogy a konfekció szabásmintát kicsit rám kellett alakítanom, mert a derekam némileg vékonyabb, mint a nagy magyar átlagé (ebben a méretben).
A varrótanfolyamon igazából egyik csoporttársam sem volt konfekció alkat, mindenkinek kicsit alakítani kellett a szabásmintáján, de gondolom épp ezért voltunk ott. :)

Az oktató esküszik rá, hogy eddig mindenki meg tudta varrni a varrótanfolyamokon a saját szoknyát és nadrágot, szóval remélem nem én leszek az első, akinek ez nem sikerül. ;)

Ezt a modellt választottam:

szoknya varrás
A comb részen rakott hól van. Na, mit szóltok, milyen szakkifejezéseket tudok? :) Eddig azt sem tudtam, hogy mi a neve, de arról már van elképzelésem, hogyan kell megvarrni. :))
Már ki van szabva, a széle letisztázva, meglehet most vasárnap kész is lesz!

(Ha Téged is érdekel a varrás, de fogalmad sincs hogyan vágj bele, akkor ez az ingyen varrótanfolyam Neked való.)

2011. április 29., péntek

Fogyókúra szigorúbban

Fogyás: 4kg

Pipacsnál olvastam ezt a bejegyzést, miszerint a Norbi update kódok teljesen megváltoztak. Ez eléggé felháborított, és elgondolkodtam rajta, hogy
1. abbahagyom az egészet
2. új módszert keresek
3. csinálok mindent tovább, mint eddig, és ragaszkodom Norbi első könyvéhez.

Végül a 3. mellett döntöttem, hiszen én is fogytam, és rengeteg sikertörténet szól az első könyvben lévő norbi update mellett, az más kérdés, hogy megvan a véleményem a változtatásról. Egyszerűen nincs kedvem megint ráállni valami teljesen másra, ráadásul azért kezdtem el, mert meggyőző, jó módszernek tűnt.

Innentől kezdve régi motorosnak nevezhetem magam, mert nem engedek az új idők új szeleinek. :)

Miután ez a döntés megszületett még egy dolgon el kellett gondolkodnom. 4 hónap alatt 4kg kevéske. Ha 20kg-t szeretnék megünnepelni 2011 Szilveszterén, akkor bele kell húznom.
Ennek érdekében a következőket változtatom meg a fogyókúrámon:

1. Rendelem az update 1 ételt ebédre, mert másképp nem tudom megoldani, hogy minden nap update 1-est egyek.
2. Reggelire ugyancsak a rendelek kenyércipót, ami megint csak 1-es
3. Vacsorára lemondok a búzapufiról, és tavasz lévén sokkal több salátát, zöldséget eszem, főve, vagy nyersen.
4. Tízóraira zabkását eszem, hogy a szervezetem számára szükséges szénhidrátot, illetve gabonaféléket is bevigyem. (a zabkása ugyan olyan jól elkészíthető búzapehelyből, vagy rozspehelyből stb.)
5. Aktívabban mozgok
6. Ellenállok minden nassolási vágyamnak, ha nagyon muszáj zöldséggel, vagy gyümölccsel oldom meg.

Picurkám még szopizik, de szerencsére nem csak az update kódok változnak. A fiam idejében az volt, hogy 1 éves korig ne egyenek a babák lisztet. Most 7 hónapos korig meg KELL kóstolják. Ezért már ő is eszik gyümölcsöket, és teljes kiőrlésű gabonát, vagy reszelt baba kekszet. Ez engem megnyugtat, hogyha én kevesebb gabonafélét eszem, mint eddig, azt tudom pótolni nála közvetlenül.

Az már egy másik történet, hogy mennyire mellbe vágó, amikor a védőnő 5 éve teljes meggyőződéssel tiltja a lisztet, most pedig ajánlja...

Az új elképzelések szerint eszem harmadik napja, de mivel Húsvétkor volt egy kis kilengés, ezért a súlyomon ez még nem látszik.

Varrótanfolyam 5.

Fogyás: 4kg

Ezt a bejegyzést április 17-én kellett volna megírnom. Akkor volt ugyanis a varrótanfolyam 5-ik alkalma.
Nem is írnék már erről, ha nem fotóztam volna le a zsebet, amit varrtam, és amire rendkívül büszke vagyok, ezt meg kell mutatnom mindenkinek! :)
Te is úgy látod, hogy ez pont úgy néz ki, mint egy zseb? ;)))
Ha a színétől elvonatkoztatunk, akkor ez a zseb, akár a blúzomon is lehetne (és lesz is!!!)

2011. április 25., hétfő

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Mindenkinek sok locsolót, jó hajmosást, és békés családi ünnepet kívánok! :)









Az utóbbi időben csak fejben írtam a bejegyzéseket és fotóztam. Történt egy-két dolog, ami átértékelte bennem a dolgokat például a fogyókúrával kapcsolatban is.
Hamarosan jelentkezem, pótolom az eddigi bejegyzéseket, és megírom az újításaimat!
Még egyszer kellemes Ünnepeket!

2011. április 19., kedd

Update palacsinta recept

Fogyás: 4kg

Teljesen rákattantam a zabkorpás update palacsintára, mióta először csináltam.
Nagyon finom, aztán laktató, és még fogyókúrás is!

Állítólag az update lisztből készített palacsinta teljes mértékben azonos a normál palacsintával. Ezt azért a zabkorpár update palacsintáról nem lehet elmondani. Kicsit vastagabb lesz a tészta és ízetlenebb. Ezt én két dologgal ellensúlyozom, egyrészt kicsit több sóval, másrészt citromhéjat reszelek bele.






A lenti receptből 3 jó nagy update palacsinta jön ki.
Update 1 palacsinta recept:

1tojás
1,5dl tej
10dkg zabkorpa

citromhéj
olívaolaj

Nem szoktam méregetni a zabkorpát. Egy hajszállal hígabbnak kell lennie az update palacsinta tésztának, mint a normálnak. Hagyni kell 15 percet állni. Akkor megszívja magát, és kicsit sűrűbb lesz a normál tésztáénál. Le is ülepszik, ezért kevergetni kell.
Én csak pár csepp olajat teszek alá, és lesem a pillanatot, amikor meg kell fordítani, különben nagyon barna lesz. Ha korán fordítod meg, akkor szétszakad.
A tölteléket nem kell sajnálni, jó vastagon mehet bele. Lehet update puding, túró stb. töltelék.

Leírom én mit szoktam csinálni bele tölteléknek. Alma mindig van itthon, és túrót, meg pudingot viszonylag sokszor eszek, ezért a változatosság kedvéért almás tölteléket teszek bele.

Almás töltelék update palacsintába:

1 közepes alma
fahéj
vaníliás, vagy tejszín ízű pudingpor
kicsi citromlé
5db stivia (vagy kb. 2 sima édeske)

Nagy lyukú reszelőn héjastul lereszelem az almát
. Engedek rá némi vizet, és abban főzöm 1-2 percet. Mehet bele egy kis citromlé, hogy ne legyen hányás színű, és az édeske, meg a fahéj.
Amikor az alma már kicsit megpuhult, akkor 1,5-2 kanál pudingport elkeverek pici vízzel, és nyakon öntöm vele. Ettől kap egy zselés állagot az egész. Pont elég a három palacsintába.

Az update 1 palacsintának nagy előnye, hogy vendégség esetén nem kell csorgatnod a nyálad, amíg a többiek tömik magukba a palacsintát, hátránya, hogy a család is imádja, így mindenkinek kell csinálni, úgyhogy hétköznap macerás.

Ja, és ha igazán mennyeit akartok enni, akkor koronázzátok meg az update 1 palacsintát diétás tejszínhabbal! Mmmm

2011. április 14., csütörtök

Sült gomba (update vacsora)

Fogyás: 4,5kg

Teljesen rá vagyok kattanva a gombára. Milyen szerencse, hogy update 1 étel, így adott az update vacsora.
A Zuram csodaszép, nagy gombafejeket hozott. Vacsorára meg is sütöttem. Sóztam, borsoztam, és hirtelen ötletként hagymát, és virsli szeleteket (az volt itthon) dugtam a közepébe.
Még egy kis eidami elfért volna ott, de az nem volt. Kb. 15 perc alatt megsült tepsiben. Nyami, most is csorog a nyálam. :)
Ez a fotó nem lett valami jó, ennél sokkal gusztább, és isteni finom volt!

update vacsora
A családnak fel sem tűnt, hogy update vacsorát esznek. ;)
Jó étvágyat, és sok kitartást a fogyókúrához!

2011. április 12., kedd

Csokis-narancsos zabkása (update recept)

Fogyás: 4kg


Saját találmány a következő, ismét rendhagyó zabkása. Nálam már kialakult, hogy egy fél csésze zabkását teszek egy bögre tejbe, mindenki kikísérletezheti magának az ideális mennyiséget. (kb. 4-5dkg)

A csokis-narancsos verzióba beletettem a tejbe egy fél narancs reszelt héját. Felfedeztem, hogy lehet kapni étcsokis pudingport. Abból egy jó evőkanállal elkevertem egy kis adag tejbe.
Miután a zabkását hagytam megfőni (kb.2 perc) belekevertem a csokis pudingport.
Kész is a kiadós, és nagyon finom uzsonna.
A díszítés kiwi, hogy azt is megehessem. :))

Csokis-narancsos zabkása
Jó étvágyat, és sok-sok fogyást!

2011. április 11., hétfő

Varrótanfolyam 4.

Fogyás: 4kg

Megint voltam varrótanfolyamon. Majdnem veszélybe került a dolog, mert Picurkám nagyon meg van fázva, de a Zuram hős volt. Bevállalta a csajt így is. Én is nehezen hagytam magára, de igazából csak az orra folyik, semmi láz vagy ilyesmi.
Beígértem a Kiscsajnak egy szuper kis tavaszi sapit. Úgy értem hamarosan varrok neki. Azt nem tudom megértette-e, de amíg elvoltam a varrótanfolyamon még a szája sem görbült le.

Megint nagyon jó volt kimozdulni, de most sokat gyakoroltam a bontást. ;) Annyira koncentráltam a varrásra, teljesen lefáradtam.
Majdnem kész lett egy újabb gyakorló szoknyácska, ezen olyan fontos dolgok voltak, mint nadrágba való cipzár, meg az a tipikus hasíték, ami hátul szokott lenni szoknyákon  stb.



Nem akarom már ismételni magam, de a varrás egy szuper hobbi. Ha Te is bele akarsz vágni, akkor ez az ingyen varrótanfolyam Neked való.

Lassan kezdenek kellemesen lazák lenni a nadrágjaim. Egyelőre még nem nagyon varrogattam a varrótanfolyamon kívül, de úgy érzem be fogom tudni venni őket. :)

További jó fogyást mindenkinek!

2011. április 7., csütörtök

Sarka Kata mellei

Fogyás: 4kg

Többször is belefutottam az elmúlt időszakban Sarka Kata mellei címmel futó cikkbe.
Hogy miért érdekelnek engem sarka Kata mellei?
Nos, engem az konkrétan egyáltalán nem érdekel, annál inkább az, hogy 27kg-ot fogyott.

Sarka Kata fotója magáról


Kb. annyi idős a kisebb gyermeke, mint az enyém, és amíg én 4kg-nál tartok a fogyókúrában, ő 27-nél. :-o Állítólag szoptat is mellette, amit nehéz elhinni.
Az egyetlen dolog, ami ezt igazolja az az, hogy több cikk is napvilágot látott, amiben azt találgatták, hogyan lehetnek ekkorák Sarka Kata mellei. Nyilván férfiak írják a cikkeket, akik azt hiszik, csak a terhesség alatt nőnek meg a keblek.
Pedig mi anyukák aztán tudjuk, hogy a java csak utána jön .:)
Mit nekünk plasztikai műtét, csupán tápláljuk az utódainkat. :))



Sarka Kata

Szeretnék én is megint csúcsformában lenni, de azért nem ész nélkül, szóval maradok a magam lassú, megfontolt fogyókúrájánál.


Nektek mi a véleményetek erről az őrült tempójú fogyásról?

2011. április 4., hétfő

Csirkemell zöldségekkel (update recept)



 Fogyás: 4kg

Ez az update recept a barátnőm találmánya. Könnyen, gyorsan megvan és nagyon finom.




Csirkemelles update recept:
30-50dkg gombát kell olajon lepirítani, majd rátenni a 2db felcsíkozott csirkemell filét, és addig sütni, amíg kifehéredik a hús. közbe sózni, borsozni, és egy kis vegetát szórni rá.,
Tejfölt ki kell keverni 1,5-2 evőkanál keményítővel, és ha kell tejjel hígítani.

Ezeket jól össze kell főzni, petrezselyemmel fel lehet dobni az egészet.

update recept csirkemellel
Köretnek zöldséget lehet párolni, mehet bele minden ami update 1-es. Brokkoli, karfiol, sárgarépa, zeller stb.
Jó étvágyat!

2011. április 3., vasárnap

Varrótanfolyam 3.


Fogyás: 4kg

Nagyszülőknek hála sikerült leülnöm a  számítógéphez egy gyors beszámolóra a varrótanfolyamról.

Ma befejeztünk egy gyakorló szoknyát. Igaz, csak játék szoknya, de minden részével együtt kész van. Van rajta öv, slicc, cipzár, stb.


Örülök, hogy azért nem a saját szoknyámon próbálkoztam először. :) Megtanultam ma bontani is. :)
Megint teljesen fel vagyok dobva, sikerélményem van. Ráadásul az egy külön világ. Itthon és a játszón, barátoknál a fő téma a gyerekek, a család. Ott meg csak a varrás, öltözködés, pletykálás.


Én mindenkinek csak ajánlani tudom a varrást. Ha tesztelni akarod magad, hogy érdekel-e ez a dolog, akkor nézd meg ezt az ingyen varrótanfolyamot.

Alig várom már, hogy a saját ruhánkat varrjuk!